2014. március 29., szombat

45.fejezet~Nekem annyi...

Kétségbeesve tárcsáztam Justin Bieber telefonszámát a rendőr kapitányság előtti park egyik keleti sarkából.
Az a rohadék kinyomott egymás után legalább négyszer.
Meddig fajul el a világ?!Egymás anyját fogjuk elrabolgatni?!Most komolyan?!
Tisztában van vele,hogy ő az egyetlen olyan ember számomra akit nem veszíthetek el!Nekem már csak kizárólag ő maradt...Ötletem sem volt,hogy hogyan is próbáljam meg visszaszerezni anyát.
A tekintetemet az egyik útszéli orvosi rendelő  fogorvosi részlegét hirdető táblára esett.
És egyszer csak eszembe jutott az a közhelyes régi mondás.
"Szemet szemért,fogat fogért!"
Hát persze!
Nekem is kell egy olyan dolgot találnom,amit Justin őrületesen félt és akkor talán belemegy valami egyezkedés félébe.
Küldtem egy gyors SMS-t Sho-nak,hogy ahogy végzett a suliban jöjjön el értem.
Azonnal jött a válasz is,hogy 5 perc és itt van.
Pompás,addig is lesz időm gondolkodni.
Egy régi korhadásnak indult padra ültem,hogy az autósok és a motorosok hangos zajai ne tudjanak zavarni.Mégis mi lenne a legtökéletesebb merénylet vele szemben?!Talán az autójából valamit kivenni?Biztosan egy nap alatt talál bele újat..Ismét esetleg a telefonját?...Az pedig ismét nagy szemétség lenne és nem hinném,hogy túlságosan érdekelne,hogy hány brazil csaj van a képei között.
Gondolataimat megtörte egy éppen az élete végét járó idős bácsi cammogása aki elejtette a kulcsait.
És akkor végre tudatosult bennem minden!
Az a kulcs kell nekem...

Sho-t nem akartam belekeverni ebbe az egészbe,hiszen így is elég sok fájdalmat okoztam neki.
Amint kiszálltam a kocsijából egy nagyon átlátható sablonos köszönéssel lemondtam a mai programunkat,ami a vásárlás lett volna.Valljuk be őszintén,gyűlölök vásárolni!
Ha én Bieber lennék,hová rejtenék egy nyamvadt kulcsot?!
Kezdjük azzal ha Bieber helyében lennék,először is felpofoznám magam majd kigáncsolva árokba ugranék,de ha egy kulcsot akarnék elrejteni abba az óriási kastélyomba rejteném amit nagyjából senki sem tud,hogy hol van.
Áhá!Kivéve engem!

Megvártam míg beesteledik és fogtam egy taxit.A sofőr azt hitte teljesen megbolondultam,hogy a semmi közepén akarok kiszállni,de nem szólt semmit.Az ösvény,ami keresztül vezetett egy kisebb erdőn ismerős volt.Igazából reggel kellett volna jönnöm,bár akkor nem ért volna semmit az új "betörő szerkóm"
.Igazándiból  egy fekete nadrág és egy kinyúlt pulcsiról beszélünk egy őskori sísapkával kombinálva.
Kellett egy kis idő míg megtaláltam a helyes utat.Nagyjából 3x mentem el ugyan abba az irányba,vagyis körbe-körbe mentem egész végig.
Amikor már azon voltam,hogy feladom abban a pillanatban mintha egy automata kapu nyitódott volna egyenesen az orrom előtt.
Bingo!
Pont jókor érkeztem ahhoz,hogy beosonjak a nyíláson a kertbe.Hát annak ellenére,hogy annyi pénze van,a saját háza biztonságára nem figyel a balfék!
Ide bárki könnyedén betörhet!Az egyetlen előnye,hogy alig lehet megtalálni.

A kapu pontosan mögöttem csukódott be,odacsípve a pulcsim alját.
-A francba!
Bárhogy ráncigáltam nem jött ki.Nem tudtam,hogy Justin mikor ér haza így nem kockáztathattam.A csuklómon pihenő hajgumival,kontyba kötöttem a hajamat és egy könnyed mozdulattal kibújtam az anyag fogságából.Bár be kell vallanom az időjárás nagyjából 20-22°C-ok közé esett így pillanatok kérdése volt,hogy mikor fagyok halálra.
Óvatos léptekkel megpróbáltam megközelíteni a házat.Minden sötét volt,csak a ház oldalát megvilágító lápmák adtak ki magukból fényt.
Ha már ilyen szépen sikerült betörnöm a helyi maffiafőnök luxus házának udvarába ki kellene találnom,hogy juthatnék be a házába is.Lehet csak kurvának kellett volna öltöznöm...
Egy nagyot szippantottam a tiszta hűvös esti levegőből,majd lassan és egyenletesen kifújtam.
-Hát akkor kezdjük...

Megálltam az ajtó előtt és óvakodva a kilincsre csúsztattam a kezemet.
50%,hogy van riasztó és 50%,hogy nincs.
Hát akkor számoljunk,innen már úgy sincs visszaút.Kizárólag rajtam múlik,hogy meg fogok e halni ma,de az anyámért bármire képes vagyok.Telefonom kijelzője egyszer csak villogni kezdett

"Soha ne merészelj velem szembe szegülni!"
                                                            ~Bieber

Ha tudná.hogy éppen a küszöbén állok szétfagyva,lehet már nem tartana egy gyáva csitrinek.
1.....2.....3!
Ezzel a lendülettel belöktem az ajtót és berontottam a házba.Kezeimet fülemre tapasztottam,de mind hiába.Ugyanis a ház csak úgy kongott az ürességtől.Az előszoba nem változott semmit amióta itt voltam de abban is nagyon kételkedtem,hogy Justin azóta járt-e itt,vagy inkább vett egy nyaralót az apámmal Brazíliában.
Mégis hol a franca kezdjem el keresgélni azt a nyavalyás kulcsot ebben a birodalomban?!Nem,hogy fél óra nem lenne elég szerintem két hónap sem!Feltehetőleg addigra éhen halnék.
Szerény véleményem szerint nincsen olyan degenerált ember aki egy konyhába rejtegeti a kulcsait.A legelső tippem,hogy nagy esély van rá.hogy valami széfben van az egyik szobájában,vagy a sajátjában!
Szinte rohantam felfele a lépcsőn.Megálltam az egyetlen olyan szoba előtt amin egy 587-es szám szerepelt.és egy óvszer volt a sarkába ragasztva.Na ez biztosan nem az anyukája szobája...gusztustalan állat.
Miután összeszedtem önmagam,hogy hozzámerjek érni a kilincséhez,(hány "mocskos" kéz járhatott már rajta.) akkor benyitottam,de hátra is hőköltem.Most az egyszer nem a kuplerájtól hanem inkább ellenkezőleg.
Saját magamat elszégyelltem a tisztaság láttán...az én szobámban nincsen ennyire rend.
Az éjjeli szekrényén a lámpájára egy sapka volt terítve és az egyik szekrénye ajtaja ki volt nyitva,ha ettől eltekintünk olyan volt a szoba mintha senki sem lakott volna eddig benne,csak valami kiállításra tartják fent.
Lassan közelebb lépkedtem.Ha én kulcs lennék hová bújnék...talán az asztalába valahova...
Pofátlan módon elkezdtem kutakodni a holmijai között.Minden tele volt papírokkal amik eléggé fontosnak tűntek.Valami részvények és bank utalások voltak.
A kezemmel véletlenül lelöktem az egyik stócot így szupergyorsan felszedegettem őket.
Az egyik lapon hirtelen megakadt a tekintetem,méghozzá nem is akármiért.
Az én nevem szerepelt rajta!
Az elején pedig ez a cím állt:

"Russel Sanbert végrendelete"


Időm nem volt elgondolkodni,hogy vajon ez mit jelenthet,mert egy ismerős hang csapta meg a fülemet ismételten.
Nyílik az automata kapu!
Amennyire gyorsan tudtam mindent visszarendeztem egy pillanat alatt majd bezártam az "587-es szoba" ajtaját(fapoén) és a folyosó végi ablakhoz kezdtem lihegve futni.Az adrenalin szintem csak úgy az egekbe szökött.Kinéztem az ablakon és láttam amint a fekete pulcsim leeseik a kapuról és egy fekete telepjáró jön be a nyíláson,mellette egy ember lépegetett.A kocsit egyből felismertem,hogy Justiné,de az a fickó aki vele volt csak akkor vált felismerhetővé,legalábbis számomra,amikor végre megfordult.
-Ryan?-hitetlenkedtem.-Mit keres itt az éjszaka közepén?!
Tényleg!Ő a legjobb barátja....így előtte is beégek ha elkapnak...pompás!
Szerencsére az ablak üvege elég vékony így mindent jól be lehet hallani ami kint történik.
-Akkor nem zárom be a kaput ha majd mész,mert ha bezárom nem nyílik ki reggelig.-nevettet Bieber.
-Te,hallod itt egy fekete pulcsi!-kiáltotta Ry amiért ebben a pillanatban ketté tudtam volna hasítani,nem számít mennyire bírom.
-Lehet a kertészé.Tedd félre,amúgy se jár ide senki.-kacsintott ki félig a kocsiból.
Amikor láttam,hogy leparkoltak eszeveszett erővel rohanni kezdtem lefelé!

Egészen a nappaliig jutottam,amikor nyílt az ajtó.
Olyan hasra dobást levágtam a kanapéra,hogy pár másodpercig kételkedtem abban,hogy egyáltalán megúszták-e a bordáim.
-Ma este én választok filmet!-kezdte Ry és besétált az előszobába.
Az egyetlen szerencsém,hogy a kanapé háttal van az ajtónak így nem láttak meg.
-Nincs kedvem túlságosan filmezni,X-box?
-Ahogy akarod.Amúgy minden rendben van veled?Elég furcsa vagy mostanában.
-Semmi bajom...-felelte Justin és BEZÁRTA kulccsal az ajtót!
Akkor az elegáns távozásnak lőttek...
-Csak nem megint a csaj?-nevetett jóízűen Ryan.
"A csaj"?Justinnak csaja van?És törődik is vele?Ez nekem nagyon új.
-És ha igen akkor mi van?!-nézett felháborodottan barátjára.
-Ki fogod készíteni magam miatta...
-Tudok róla...
Lassan elindultak.Méghozzá felém!
Amilyen gyorsan tudtam,halktalanul legördültem a kanapéról és amint ők leültek,én a kanapé hátához kúsztam.
-Most min vesztetek össze?
-Olyan egy álszent ribanc és annyira idegesítő és makacs de...
Ez már Justinra vall!Már azt hittem elkezdett megváltozni...
-De ?-húzta el a szót Ryan.
Amilyen gyorsan csak tudtam átszaladtam a csempével borított földön az ablakig.Szerencsére a TV hangereje elnyomta a  lábam érintkezését a talajjal.
-...de azt hiszem szeretem...-mondta ki Justin nagy nehezen,szinte már suttogva.
Ez volt az az egy mondat,amire még az ablakból is tátott szájjal néztem vissza.
Szereti?Justin Bieber szeret valakit?Méghozzá egy vele egykorút?!Lehet a csaj valami pornószínész vagy mi.
Szerencsére annyi eszem volt,hogy amikor bejöttem lecsekkoltam,hogy van egy diófa az ablak alatt.
Az egyetlen hátrány,hogy nem tudok fára mászni...irónia...
Az egyik ág teljesen az ablak alá lógott így nagy nehezen rátudtam siklani s válá kint is voltam a házból.

Mikor már magamban eljártam a győzelmi táncom,hogy nem haltam meg,hirtelen egy ismerős dallam ütötte meg a fülemet.Bármennyire szerettem volna azt hinni,hogy csak behallucináltam bizony bizony az nem illúzió volt...hanem a csúfos valóság!
-Mi a franc ez?-állította le a játékot Ryan.
Erősen megmarkoltam a fának a törzsét,elkészülve arra,hogy lecsússzak.És abban a pillanatban jöttem rá...
-A telefonom..-tátogtam hangtalanul.
Nem is figyeltem rá,biztosan akkor csúszott ki amikor ráugrottam a díványra.
Amilyen gyorsan csak tudtam lecsúsztam a fatörzsön és szaladni kezdtem a kapu irányába.
Nem bírtam ki,félúton megálltam és visszafordultam,hogy a reakciójukat figyeljem.
-Itt van..-kezdte Justin maga elé meredve,mintha valami természetfölötti dolgot látott volna.
-Ki van itt?-állt már föl Ryan is a kanapéról.
-Itt van a kurva...-sziszegte Justin bosszúsan.
Nem tudom az adrenalintól vagy egyéb a testemben még ismeretlen dolgoktól,de két ujjamat a számba raktam és amilyen nagyot csak tudtam belefújtam.
Ryan és Justin egyszerre tekintettek felém az ablakból.
Két kezemet a magasba emeltem.
Az egyikkel beintettem Biebernek,míg a másikban az apám végrendeletét lóbáltam.
Láttam amint az agyát elönti a méreg és mintha két másodperc alatt teljesen megváltozott volna.
A telefonomat a falnak dobta és elkezdett lerohanni a lépcsőn.
Tudtam,hogy pont annyi időm van vele szemben,amíg kiérek az erdőbe,ha nem?!...úgyis mindegy.
Nekem annyi...

66 megjegyzés:

  1. Jesszuuusss!!! Ez...uristen!!!! IMÁDOM!!! Nagyon, nagyon...rettenetessen Imádom <33333 Annyira jó az egész! És Szereti :D Most rettenetessen kíváncsi vagyok a folytatásra...bár nem mintha eddig nem lettem volna az...de most!!! <33333 *-* :*:*
    Xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj nagyon édes vagyok megigérem sietek csak elromlott a laptopom igy lehet sokat csuszom..

      Törlés
  2. Mesterem.
    Ifjú padavanod megjelent.!
    Full jó letT:D
    Nem csalódtam, imádom<3

    VálaszTörlés
  3. Uramisten..! Mrghaltam,milyen bátor ez a Lucy! Remélrm nem kaoja el Justin!:D Uuuh,arra meg nagyon kiváncsi vagyok hogy vajon kit szerethet! Imááádtaam!:DD <3
    - Loren xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösziiii sietek a kövivel eskü;) mint szoktam...:D <3

      Törlés
  4. uhhhhh nagyon klasz lett *-* Remélem Lucyt szereti :$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi,remélem én is de akárkire gondolhatott :D

      Törlés
  5. Uristen, nagyon jo lett! *o* Gyors koviiiit! ♥

    VálaszTörlés
  6. Hát én megmondtam hogy egy istennő vagy:DD Rohadt jó lett,csak így tovább!<3
    Mikor megláttam hogy új rész van nem viccelek...el kezdtem sikítozva ugrálni:DD
    Legjobb blog az egész világon! I-M-Á-D-O-M
    Nagyon siess a kövivel.:DDD

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Én tegnap találtam meg a blogodat és nagyon tetszik. Nagyon jól írsz és tetszik a történet is. Jó lett ez a rész is már várom a következőt. SIESS!
    Virág♥

    VálaszTörlés
  8. Már vártam az új részt és ismét nagyon jó részt hoztál :) Siess kövivel :)

    VálaszTörlés
  9. Ezt a blogot meg kéne filmesíteni *o* <3

    VálaszTörlés
  10. Yaay már NAGYON vártam! :) király lett <3 haar következőt légyszi,ha nem akarsz megölni :D

    VálaszTörlés
  11. Ahh ez annyira jóó :) alig várom a kövit :)

    VálaszTörlés
  12. Imádoom!! Mért pont itt kellet abbahagyni???? Siesss a köviveeel.. :DDD

    VálaszTörlés
  13. nagyon jó ügyes vagy siess a kövivel :D

    VálaszTörlés
  14. ÚRIIISTEEN nagyon izgi lett miért itt hagytad abba nagy várom a kövi részt :) remélem gyorsan kész lesz !

    VálaszTörlés
  15. Szoval. Miutan meglattam, hogy van uj reszt es befejeztem a fangirlinget, fogtam magam es elolvastam. Aztan folytattam a visitozast es az ugralast.
    Te joszagu atya ur isten.
    Mikor Justin kimondta, hogy szeretem... na nem hazudok, meg en is eltatottam a szam.:'D komolyan mondom:D Lucyn meg besirtam, amikor a vegen akciozott:D kivancsi vagyok, mit fogsz kihozni belole, mindenesetre kivancsian varom.:$
    2 het? Asdfghjkl. Addig meghalok ketszer. Meg fel is tamadok. Dik. Nem baj, a masik blogodban jovo heten lesz resz, ezzel nyugtatom magam.:D
    Csakigy tovabb:* ♥

    xoxo, WildKid.

    Ui.: amugy kb hany reszig akarod irni?:O ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj de édes vagy :)) már névről felismerlek amikor látom,hogy irsz és eszméletlenül jol esik :** <<33 amugy 50-ig eéső évad vége és kis pihi és jön a 2.évad :))

      Törlés
  16. AZTAKURVA *-*
    Leírhatatlanul tetszik, Jézusom, alig várom a folytatást! :D ♥

    VálaszTörlés
  17. Basszus itt kell abbahagyni??Megegyelek?? Hm???Mikor jön a kövi?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. haaat kis technikai gondjaim vannak igy fogalmam sincsen.:)))

      Törlés
  18. Úristeeeen!!! hamar köviiit:) imádooom:)) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. koszonom,haaat aa kovire kicsit varni kell😃😃😃

      Törlés
  19. Haló :)
    Nagyon jó a blog! Már rég elolvastam, de nem volt időm véleményt írni, de most szakítottam
    annyi időt, hogy leírjam. Először is a fejléced nagyon tetszik *-* Másodjára a történet nagyon jó. Nagyon jól megvannak tervezve a karakterek. Jó, nekem Justin a kedvencen, de ez most nem lényeges. A történetszálak jók, egyediek, könnyen olvashatók, könnyen bele tudod magad élni. Rengeteget izgultam, néha nevettem, néha pedig szomorú voltam. Talán az egyik kedvenc részem az volt, amikor Justin sírt, mert azt hitték, hogy Lucy meghalt :( Aztán drasztikusan megváltozott, és nem tudom miért. De remélem, hogy happy end lesz a vége. Nagyon jó, és alig várom már a következő részt!
    Puszi, Szilárd xx.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök,hogy tetszik és köszönöm :)) háááát a következő után évadzáró :))

      Törlés
  20. Szia!
    Tegnap láttam meg a blogodat,és annyira tetszett hogy rögtön vissza is olvastam!:3
    Fent voltam vagy 11-ig mire végeztem..xD
    De a lényeg..mikor tudod a leghamarabb folytatni???:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :D Hát aranyos vagy köszönöm ha ezt meg lehet ,pontos dátumot nem tudok mondani de probálom minél hamarabb a 47.fejezet az évadzáro és utánna egy kis pihike :))

      Törlés
  21. Szia! :) én már a kezdetektől fogva olvasom a blogod! ez inspirált arra,hogy elkezdjek ma egy blogot! :) szeretném ha benéznél és mondanál róla véleményt. ha nem tetszik megértem mert nagyon kezdő vagyok.ez az első blogom :) http://furcsa-szerelem.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök,ha lesz időm benézek,:))

      Törlés
  22. aztaa ... :) ez nagyon jó lett ismét :D és ez most hosszabb is volt mint az előző :D azért remélem lesznek még ettől is hosszabbak :D nagyon imádom a blogod :$ siess a kövi résszel :) puszi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Probálkoztam hosszabra irni :d Sietek :)) legalább még egy hét!

      Törlés
  23. Nagyon jó lett. :) Siess a folytatással! :)

    VálaszTörlés
  24. Szia dij var rad nez be http://enjoythelife-elvezdazeletet.blogspot.hu

    VálaszTörlés
  25. Szia!!! :) Nagyon jo, siess vele, mindenki varja ;)♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszön hááááááááááááááát még kicsit sokat kell várni ://

      Törlés
  26. nagyon siess:* hihetetlen egy jo blog♥

    VálaszTörlés
  27. Uristen, nagyon jo! Imadom!:) Varom a kovit.:)

    VálaszTörlés
  28. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örvendek,hogy itt vagy de megkérlek arra,hogy ne itt 'népszerűsítsd a blogodat'!Ha megkérsz kiraklak cserének de másképp nem engedélyezett!!

      Törlés
  29. Istenem nagyon jo*-* mikor lesz fent az új?

    VálaszTörlés